A Varázsnok-sztori

avagy egy vidéki újrakezdés igaz története 50 évesen a nulláról

Első történet

2017-02-26 20:34:19

Cili néni és az újrakezdés háza – avagy ahol a Szeretet lakik…

Fuuu…

Élmény-özön!

Most mintha minden nap kettőt érne. Tényleg.

Tegnap reggel – mint ahogy azt vártam is – nem lehetett menni kertet ásni. Ez a reggeli ébredésemet nem befolyásolta: irány A Birtok!

Busszal kiértem a szomszédos “kisvárosba” (Sásd), és megállapítottam, hogy az új lakóhelyem lényegesen hűvösebb hely Pécsnél. Ez az előttünk álló időszakban nem lesz baj. Utána meg ott az a csodás kandalló – a tegnapi napom egyik főszereplője… De csak szépen sorjába!

Tehát gyalog vágtam neki a kb. 2 kilométeres bekötőútnak, a szél a mezőn keresztül süvített, hirtelen rájöttem, hogy a meleg nadrágot is fel kellett volna húznom. Egyszer csak lehúzódott mellettem egy kis autó, a középkorú hölgy vezetője felajánlva, hogy elvisz. Kérdezi, hova megyek – mondom, én vagyok a falu legújabb lakója! Kihasználva a rendelkezésre álló 2 percet, gyorsan elmondtam, ki vagyok, és hogy azt a kis cetlit én dobáltam be a postaládákba. Kérdezi, melyik házba fogok költözni, mondom, hogy a Mátyás király útja 11, a kanyarban a zöld kerítéses zöld ház, mire visszakérdez: A CILI NÉNI HÁZA?? Bátortalanul válaszoltam, hogy azt hiszem, az… Elköszöntünk, mondta, hogy valószínűleg szüksége lesz majd ház körüli segítségre, fog majd hívni, és akkor elgondolkodtam: ki a csuda volt ez a Cili néni??? Hirtelen felvillant a pillanat, a gazdaboltban mikor érdeklődtem, kiderült, hogy a gazdaboltos is falubeli, kérdezte, hogy melyik házba fogok költözni, mire kiderült, hogy pár házzal alattam lakik, a gyönyörű fekete hajú lánya pedig egyszer csak valami átszellemült tekintettel nézett rám: AZ A CILI NÉNI HÁZA!!! És elkezdte mesélni ugyanazt, mint a srác, aki a ház örököse, és akitől átvettem kulcsait, hogy a Cili néni micsoda birtokot csinált régen, kidíszítette a kertet, meg az egész házat, mindenfelé játékok és bábok voltak a kertben, a házban az ágyon rengeteg plüss állatka, meg minden. A Cili néni…

Na mindegy!

Bementem a házba elkezdtem felmérni a terepet, szokni a “birodalmamat”. Először csak járkáltam véletlen-szerűen, fel a padlásra, kamrába, fürdőbe, még a pincébe is lejutottam végre, de valahogyan nem éreztem magam biztonságban, szinte rohanva jöttem ki onnan, azután egyszer lefejeltem a wécé ajtófélfát, de úgy, hogy percekbe telt, mire jobban lettem. Később egy alkalommal kifelé fejeltem le még egyszer, úgyhogy azután minden egyes ajtónál mélyen meghajoltam, biztos, ami biztos!

Úgy döntöttem, hogy a kamrával kezdem, miután minden ablakot sarkig tártam, hadd jöjjön befelé a csodás napsugár! Egyszer csak a könyvek közül egy különös darab került a kezembe: egy sötétkék BÁRSONY kötésű könyvecske, a címe ennyi: SZÍN IGAZ TÖRTÉNET. Felütöttem, és meglepetésemre az első lapokon Cili néni jelent meg, mint szerző, és egy fotó róla – elegáns, kalapos úri asszony. Furcsa érzés fogott el… Az első oldalak tanúsága szerint a könyvet 500 példányban nyomtatták 2002-ben. Találomra belelapoztam, és egy rövid történetet elolvastam belőle. Azonnal tudtam, hogy végig kell olvasnom! De nem ott és akkor. Estig vártam vele…

Eközben gyűjtöttem tüzelőt a szerszámos kamrában, és az udvaron is rengeteg kivágott fa, ágak, gallyak voltak. Begyújtottam a kandallót, és elkeseredésemre hamarosan mindenhol dőlt a füst belőle, alig lehetett látni a házban. Végül kimenekültem. Próbáltam a kertben egy darabot megtisztítani a gaztól, közben a pince előterében is vacakoltam, azután az ócska metszőollóval, amit találtam, elkezdtem szőlőt metszeni, azután megint a kert, aztán be a házba, újabb próba a kandallóval, egyszer csak délután felé abbamaradt a füstokádás! A kandallóból kezdett kijönni a nyirkosság, szinte kiverte a víz a betöltő ajtócska feletti felületet. Szép lassan elkezdett melegedni, de attól még fényévekre voltam, hogy az egészet átmelegítsem. Legalábbis megkezdődött valami, és úgy tűnik, be fog törni a kicsike, mint egy vadló!

Hamarosan arra lettem figyelmes, hogy egy fehér autó lefelé a hegyről jövet megállt az úton, visszatolatott, félreállt… Kiszállt egy vékony fickó, és elindult a kitárt kapu felé. Elé mentem, bemutatkoztunk egymásnak. Kiderült, hogy ő a felső szomszédom! Tehát a harmadik falubeli, akivel megismerkedtem, fog ez menni! Felajánlotta a segítségét, sőt azt is mondta, hogy tudna azonnal munkát nekem. (bakker, mindenki munkát akar nekem adni, ez meg mi a franc??) Mondtam, hogy erre mostanában nemigen lesz szükség, mert ha 6 lábam, és 8 kezem lenne, akkor sem lenne elég… Megtudtam, hogy a srác 9 évvel fiatalabb nálam, és a kisvárosi Tüzépnél dolgozik – a legjobb kapcsolatok jönnek velem szembe, és a kisujjamat sem kell mozdítanom értük!

Hamarosan befejeztem a szorgoskodást, kezdett hirtelen hűlni a levegő. Fogalmam sem volt, hogyan járnak a buszok, becsuktam mindent gondosan, elpakoltam a szanaszét hagyott holmikat, és elindultam gyalog a kisváros felé. Legutóbb megfigyeltem, hogy ha a patak töltésen sétálok végig, akkor levágok egy felesleges kört, és egyből a település végére érek ki, a benzinkúthoz. A patak mellett sétálva feléledt a régi horgász-ösztönöm, és akaratlanul is a vizet pásztáztam, hogy hol vannak olyan szakaszok, lassabb folyások, öblök, ahol a halak meghúzódhatnak, és ahol könnyebben zsákmányul lehet ejteni őket – és nagy örömömre több ilyent is láttam ezen a szakaszon. A benzinkúthoz kiérve azonnal el lehetett kezdeni stoppolni, hátha… Közben elértem a buszmegállóhoz, egyre hidegebb lett, és kiderült, hogy az a busz, ami elől múltkor felvettek, aznap nem közlekedik, sőt valószínűleg egy következő sem. Vagy felvesznek, vagy fagyoskodhatok még 3/4 órát! Szerinted melyik vált valóra?

Kis idő múlva megállt egy autós, a hátsó ülésre zöttyenve beszélgetni kezdtünk. És… Ez különös, de amikor vadidegeneknek elmesélem, hogy hol voltam, mit csináltam, LE VANNAK NYŰGÖZVE! Már amikor az önellátó gazdálkodásról mesélek, az is izgalmasan hangzik a számukra, de amikor a kastélyra, és a könyvírásra terelem a szót…! Mire Pécsre értünk, az autóvezető kijelentette, hogy szívesen meglátogatna a közeljövőben, és megnézné, mire is mentem az álmaim megvalósításával És ez volt az a pillanat, amikor a táskámba nyúlva előhúztam a “névjegyemet”, amivel olyan sikeresen szerzem a megbízásaimat, és átadtam neki. Érzem, egészen biztos vagyok abban, hogy ez a fickó még fontos szerepet fog betölteni az életemben… Még azt sem tudom, ki ő, és mivel foglalkozik, egészen egyszerűen a kérdéseiből az sugárzott, hogy olyan érdeklődő, nyitott, és értelmes ember, akivel LESZ MÉG DOLGOM…

Meglehetősen későn értem miss Xlábékhoz, és még cipót, és csirkét kellett sütnöm. Közben elkezdtem olvasni Cili néni könyvét, és bizony még a harmadánál sem tartottam, amikor valami varázslatos dologra jöttem rá. Már akkor tudtam, hogy ez a könyv nem véletlenül lett megírva – ezt a történetet egyszerűen MEG KELLETT írni! Egy 1956-ban Amerikába kivándorolt Igazi Nő saját kezű önéletrajza, amelyet 72 évesen, teljesen tiszta szellemi állapotban írt. Rövid boldogság, majd elmaradt házasság, végül egy “kényszerből” kötött házasság, egy 20 hónaposan elveszített kisfiú, majd fiatalon meghalt az édesanyja… Azután Amerika, megaláztatások sora, egy önző, és érzelmek nélküli férfi mellett eltöltött 25!!! ÉV! Azután haza Magyarországra. 11 év boldogság a 19 éves korabeli vőlegénnyel, akivel el voltak tiltva egymástól annyi évig… A ház története, amelyben lakni fogok, a falubeliekkel kapcsolatos megfigyelések – vehetem ezt a Sors gondoskodásának, hogy egy idős hölgy önéletrajzában olvashatom figyelmeztetésképpen azt, hogy milyen emberek élnek ebben a kis faluban? És még rengeteg aranyos történet – maga a megelevenedett történelem minden lapon, minden sorban, minden szóban. Élmények Amerikában, a kis falu végében, elveszített szeretett kutyusok, fájdalom, és derű mindezek ellenére – az Élet igenlése mindenek ellenére – Embernek való olvasmány!

Két dologban vagyok biztos.

Feltétlenül meg kell látogatnom Cili néni sírját a temetőben, hogy utólag lerójam kegyeletemet, és megköszönjem neki ezt az élményt. Még ha nagy valószínűséggel már kisiskolás korba is léphetett az új testében, és egészen biztos vagyok benne, hogy csakis egy talpig bűbájos copfos kislánynak születhetett újra! Vagy ha mégsem, ha valami oknál fogva mégis ott találnám Őt a temetőben, biztosan meg fogom érezni a jelenlétét, és valami módon rá fogom beszélni, hogy a leendő lánygyermekemként szülessen újból erre a világra. Mert ilyen Szellemiségre, ilyen Életre van szükségem! És mert neki ugyanez jár a következő életében! A másik dolog, hogy ebből a könyvből találtam még vagy 20 darabot. És úgy döntöttem, hogy ennek az 500-ból megmaradt szellemi hagyatéknak az önként vállalt kezelője leszek, és mivel úgy láttam, hogy ezeket a könyveket ő maga névre szólóan osztogatta (az egyik ilyen könyvben benne volt egy név is, de valami miatt a könyv nem juthatott el a jogos tulajdonosához), ezentúl olyan KÜLÖNLEGES embereknek fogom névre szólóan ajándékozni, akiknek Cili néni is nagy örömmel adná a kezébe. Mert most már én is tudom, érzem, hogy kinek kell, kinek szabad egy ilyen könyvet a kezébe adni.

Továbbá: eldöntöttem, hogy újra virágzóvá és ragyogóvá teszem Cili néni házát, mozgalmas társasági élettel töltöm meg, és feldíszítem az udvart, mint annak idején ő is tette. És ugyanolyan boldog, önfeledt, és vidám életet fogok élni ebben a házban, mint annak idején Ő. És a szeretet újra át fogja járni a régi falakat, a kandallóban pattogó tűz mellett pedig újra csillogó szemű emberek fognak ülni, melegedni, és szeretni egymást. Mert ez a ház a Szeretet Háza…

És én végre rátaláltam…

Abban is biztos vagyok, hogy Cili néni nem véletlenül ezt a fiút jelölte ki örököséül, mert ezzel a fiúval, akivel soha azelőtt nem találkoztam, az első pillanatban tökéletesen megértettük egymást, fenntartások nélküli azonnali bizalom lett közöttünk, és mindketten tudjuk jól, hogy a megfelelő ember kezébe helyeztük a sorsunkat – ki-ki a maga részét beletéve a mérleg két serpenyőjébe.

És ma született meg az elhatározásom, hogy meg fogom írni az Életem Történetét, méghozzá nem is akárhogyan. Az 50. születésnapomon fogom a könyvet elkezdeni minden nap írok egy történetet, és az 50. napon fogom befejezni. És olyan embereknek fogom megmutatni, akik megérdemlik. Akik megérdemlik, hogy a házamba, a Cili néni házába engedjem őket. És akkor fogják megkapni az első 50 évem történetét.

Tegnap reggel a buszon ülve az egyik ismerősöm, akit éppen itt szereztem, megjegyezte, hogy irigyli azt, hogy ennyire motivált vagyok. És erre azt válaszoltam, hogy ez csak azért van így, mert végre azt teszem, amit szeretnék, amit mindig is szerettem volna. Ezért érdemes felkelnem minden egyes nap kora reggel, fájó kezekkel-lábakkal, izgatottan, hogy vajon mit hoz az új nap, vajon hány újabb lépést teszek majd meg a céljaim felé, és mekkorákat? Emellett tegnap az egyik levelező partnerem letiltott – nagy szívességet téve nekem ezzel, hiszen akiben annyi erő és tartás sincsen, hogy azokat a kérdéseket ŐSZINTÉN végiggondolja, amiket felteszek neki, akiben valójában még annyi kurázsi sincsen, hogy belenézzen a SAJÁT lelkébe, és elmondja, mit lát ott mélyen legbelül, annak a lánynak semmi helye, semmi dolga a közelemben. Még virtuálisan sem. Mert nem egyfelé megyünk.

Én a Szeretet, a Béke, és a Boldogság felé megyek. És napról napra közelebb kerülök hozzá. Kilométerekről megérzem azt, amikor valaki gyanakvó, ellenséges, elutasító, ugyanakkor mélyen legbelül szánalmasan boldogtalan.

Megtaláltam az én utamat, és ez az út még azok számára sem járhatatlan, és elviselhetetlen, akik nem szeretnének ilyen életet élni. Nem kötelező. De ha valaki nem képes elviselni azt, hogy nekem vannak gondolataim, érzéseim, és ezeket fenntartások és gátlások nélkül ki is mutatom, annak jobb, ha elkerül.

A többiek pedig hamarosan jöhetnek hozzám, hosszú nyári estéken frissen sült diós cipót és friss sülteket enni, hideg sört, vagy pincehideg bort kortyolgatni, és végignézni a teraszról a naplementét. Aki akar, aludhat nálam, van szoba bőven, a levegő kristálytiszta – akárcsak a szándékaim. És a megfelelő Nőnek bármikor lesz helye az ágyamban is.